2010-11-28 11:50:44
|
Bár magam is mások versei alapján kívántam meg ezt az angol
eredetű műformát, úgy tűnik, az én Kárpáti limerikek c. sorozatom is megihletett
néhányakat. Volt, aki levélben küldött ötleteket, mások kommentként
tűzték be ide-oda a saját pikáns ötsorosaikat, és akadt, aki
kedvenc közösségi oldalunkon kifejezetten nekem ajánlotta kis
remekét. Még az is előfordult, hogy valaki éppenséggel engem tett
limerikje szereplőjévé. Levélben egy álnevet használó szerző
például ezzel a kis alkotással tisztelt meg:
Tovább »
|
2010-11-24 13:27:54
2000-es naplójegyzeteim tanusága
szerint az év szeptemberétől rendelkezik a Vár u. 8.
internethozzáféréssel, novemberre pedig az akkor 15 éves Kolos
fiammal elkészítettük a (tudtommal) legelső kárpátaljai
magyar honlapot. Emlékszem, varázslatos érzés volt átélni
a pillanatot, amikor először "jött le az éterből" az, amit mi a
padlásszobánkban összefabrikáltunk. Annak a ténynek a tudatosulása,
hogy ezt az odalt bárhol bárki a világon ugyanígy láthatja, szédítő
távlatokat nyitott előttem, rádöbbentem, hogy a leghatékonyabb
publikációs lehetőség birtokába jutottam. December végére már
elkészítettem az első irodalmi honlapot (NetPánSíp), 2001.
januárjában pedig elkezdtem építeni az akkor UngParty NetCafénak
nevezett, hamar kiterebélyesedő rendszert.
Tovább »
|
2010-11-22 13:29:36
Nem tud már szeretni Anyegin
mióta lába közt nagy a kín
hogy rejtse vérbaját
elveszti párbaját
– mi kárt tesz egy hibás anya-gén!
több
hasonló >>
Tovább »
|
2010-11-18 16:12:02
Hamletnek volt egy szép Ofélja
mégsem volt kedve, hogy kefélje
mert a kis aberrált
halállal cimborált
nem is lett fészbúkos profilja.
több limerik
>>
Tovább »
|
2010-11-17 16:23:19
Férfivá kárnak ért Maugli
embernőt nem akar megdugni.
Farkaslányt hol talál
kivel majd együtt hál?
– segítsen rajta a nagy Gugli!
több
hasonló>>
Hedonista az, aki ahelyett, hogy belekapaszkodna, az utolsó
szalmaszállal is koktélt akar szürcsölni.
Öreg hiba, ha a keszegnek illúziói vannak a csuka lelkiismeretét
illetően.
több
hasonló>>
Tovább »
|
2010-11-15 16:09:34
Jól tudta barátunk, Gulliver
nem illik nyugalmat dúlni fel
mit ér a hosszú nyár
Lilliput bosszút áll
ha ő egy törpével kúrni mer.
több
hasonló>>
Tovább »
|
2010-11-11 09:49:52
Peches egy fickó volt Kvazimód
kár hogy nem nyitott egy kaszinót
szépséges szép Eszmeralda
volt a rontó eszme rajta
a töke tőle fájt bazimód.
több
hasonló>>
Vajon illik-e a vadászbálba meghívni az állatvédő egylet
elnökét?
Ritkán születik jó vers,
ha a költő legelőször
a nevét írja az üres papírra.
Az idő nekünk dolgozik.
Csak kicsit magas az órabére.
több
hasonló>>
Tovább »
|
2010-11-05 09:20:43
Bartók zenéjét csak addig nehéz befogadni,
ameddig szól.
A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont
önmagukban nincsenek. Így hát semmi sem igaz.
Annál, ha a hatalom öklével rád sújt, egyetlen rosszabbat tehet
veled: ha a tenyerére ültet.
A hanyag ember mindig készségesen ad precíz magyarázatot arra, most
éppen miért nem tudott precíz lenni.
Ha nem értjük az egészet, elkezdjük részekre szedni. Aztán a
megértett részekből valami egészen más egészet rakunk
össze.
több
c-dulom>>
Tovább »
|
2010-11-02 15:59:56
|
Mint
olvasom, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első
kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele
szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas
szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok
szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.
Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint "a magyar
voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak
megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«", Gajdos
István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan
azt állítja, hogy "»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának
megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál
is kevesebben szavaztak a magyar pártokra."
Ha ez igaz, akkor, azt hiszem, ma már senki nem vetheti a
szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a
kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott (s
amely véleményemet határon kívül és belül annak idején mindenki
sértve elutasította).
A dolog lényegét azonban a két politikus egyformán elhallgatja,
tudni illik az, hogy a kárpátaljai magyarság politikai
magatartásáért mindenekelőtt éppen őket és pártjaikat terheli a
felelősség, ők politizálnak úgy, hogy a magyarok szemében működésük
nem hogy két kiló húst, hanem egy kalap szart sem ér.
Tovább »
|
Elérhetőség:
Balla D. Károly
LEGFONTOSABB OLDALAIM:
UngParty.net
Blog.hu
Blogspot
NolBlog
WordPress
Praeblog
Blogter
Freeblog
Bloglap
Google sites
Főbejáratok, gyűjtőlapok:
Archívumok
Támogatás, SEO
|
|