Könyvégetés közben szenvedett tűzhalált Balla D. Károly író. Az ismert kárpátaljai alkotó afeletti örömében, hogy a legrangosabb magyar kiadó gondozza új regényét, úgy döntött, minden korábbi művét megsemmisíti. Ezért előző könyveinek tetemes raktárkészletéből  ungvári házuk udvarában hatalmas gúlát rakott. Ám gyufával nem sikerült felgyújtania, a kissé már megdohosodott könyvek nem kaptak lángra. Belátta, hogy előbb papírgyutacsokat kell sodornia, ezért sorra kitépdeste egy kárpátaljai irodalomtörténeti monográfia róla szóló fejezetének a lapjait, azokból csavart fidibuszt. Fáradozása eredményesnek bizonyult, a könyvpiramis fellobbant a nyári éjszakában, Balla pedig rituális termékenységi örömtáncba kezdett körülötte. Hevülete mindaddig fokozódott, míg meg nem botlott a kert almafájának kiálló nemzeti gyökerében. Egyensúlyát veszítve éppen a máglya közepébe zuhant. A kiérkező tűzoltók már csak azt látták, hogyan hull hamvába egy korszakos tehetség. >>több hasonló tragédia | Válogatott halálaim

A vereckei botránykő • Válogatott halálaim • Két hold: a NASA titkol és figyel • Kállay Labord és a kaméleonok »» BDK ONLINE

Lassan kialakul nemrégiben nyitott webmagazinom periodicitása. A publikációkat egy ideje havi gyűjteményekbe rendezem, az éppen aktuális anyag a FRISS SZÁM link alatt található.  Ezen belül kétheti gyakorisággal lementem az állandóan változó-frissűlő CÍMLAPOT, így lehetségessé válik a címlap-archívum szerinti tájékozódás is.
 

Webmagazinomat azoknak ajánlom, akik nam figyelik rendszeresen napi blogomat (BDK BLOG), de 1-2 hetente szívesen beleolvasnak a megrostált, válogatott anyagba. Ők tehát ide kattintsanak: BDK ONLINE WEBMAGAZIN.

Nem könnyű jó kecskerímet írni. Maga a rím nem annyira nehéz, százával lehet találni olyan kettős alakzatokat, amelyekben ugyanaz a két mássalhangzó cserélődik fel (a klasszikus példa: kaján halász / haján kalász), de hogy az alkotott rím újszerű, maga a kétsoros versike pedig lehetőleg poénos, esetenként - mint nálam - kicsit pikáns is legyen, ahhoz már kevés a puszta szókeresgélés és hangcserebere. Tovább...

25 évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, az álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe befészkelő halálos veszedelemnek, az istencsapásnak. Csernobil… Mivel a hatóságok eltitkolták a reális veszélyt, Kijevben és országszerte megtartották a kötelezően önkéntes május elsejei felvonulásokat. Tudatlanságunkban mi kirándulni is kimentünk Nevickére, Kolos még nem volt másfél éves, félmeztelenül szaladgált a réten a vakító áprilisi napsütésben. Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen izotópok záporoznak rá a makulátlannak látszó kék égből. Nem sokkal később jelentkezett, évekig fulladásos tünetekkel járó allergiája alighanem összefüggésbe hozható ezzel. »tovább

Amikor Elizabeth Taylor meghalt, „házimozinkba” épp be volt készítve a Nem félünk a farkastól. A véletlen egybeesés annyira megzavart, hogy az újranézést inkább elhalasztottam, megvártam, hogy lecsengjen a dolog. Aztán persze mégis sorra került a film a DVD-lejátszónk menüjében, és hiába idéződtek fel a sok évvel ezelőtt látottak, az Edward Albee színdarabjából készült 1966-os alkotás (Who’s Afraid of Virginia Woolf?, rendezte Mike Nichols) most is maradéktalan élményt nyújtott. A méltán világhírű film időtállóságát a zseniálisan megírt darab, a páratlanul gazdag színészi játék és az irodalmi alapanyaggal roppant érzékenyen bánó rendezés egyszerre eredményezi, emiatt a Nem félünk a farkastól újra és újra tökéletes szellemi kielégülést nyújthat, sőt, ha a kulmináció drámai fordulatát a legutóbbi találkozás óta sikerült elfelejtenünk, akkor katartikus élményt is. »tovább

Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. A regény az igazságérzetünket billenti ki egyensúlyából, érvényteleníti bejáratott értékítéletünket, s olyanfajta szembesülésre kényszerít, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen. Ahelyett, hogy megigazulnánk, inkább egyfajta megalázottságot érzünk, de még az sem adatik meg nekünk, hogy ezt erkölcsi  kudarcként éljük meg, ebben lehetne valami fennköltség is, de nem, sokkal elementárisabb, ősibb az érzés, amely, bár irodalmi mondatok révén, mégis áttételek nélkül, primer módon, elemi erővel tör ránk. Emelkedettséget vártunk, gyötrő, fájdalmas, de értékítéletünket visszaigazoló tanulságot, ehelyett kelepcében találjuk magunkat, és pontosan tudjuk, csak ahhoz hasonlatosan szabadulhatunk, mint csapdából a farkas, amikor lerágja és odahagyja vasak közé szorult lábát. »tovább

No, űrhajós lenni, az soha nem akartam. Sőt, annak, hogy csillagász viszont igen, vajmi kevés szerep jutott Jurij Gagarin pontosan 50 évvel ezelőtti űrrepülésének. Persze annak azért nyilván volt valami hatása, hogy az űrkorszak hőskorában cseperedtem fel, óhatatlanul hallottam az új és újabb híreket, egy korai versemben ezt mégis némi iróniával énekeltem meg, valahogy így: Születtem: az űrkorszak előtt. / Már kétszer körbeszaladtam a háztömböt, / mire Gagarin hajója megtett egyetlen kört. A csillagok világa iránti vonzódásom azonban valami egészen másnak köszönhetem. »tovább

Nagyon kedves filmet láttunk, Jiří Menzel Mesés férfiak kurblival c. munkáját (Báječní muži s klikou, 1978). A történet a film hőskorában játszódik, főszereplője egy vándormutatványos (Rudolf Hrusínský játssza – parádésan!),  aki bűvésztrükkjei után leánya zongorakísérete mellett gyűrött lepedőre némafilmeket vetít alkalmi közönségének, s aki arról álmodozik, hogy állandó mozit nyit – még ám Prágában. Váratlanul számos értékes filmtekercset örököl elhunyt társától és egy frissében megözvegyült tehetős asszonyság is kegyeibe fogadja, így a korábbinál is magasabbra törnek vágyai: saját filmeket szeretne készíteni. Ehhez kapóra jön megismerkedése a dokumentum-felvételeket készítő fiatal operatőrrel. Ez utóbbi szerepét maga Menzel játssza, s nem akármilyen élmény a még fiatalember rendezőt kurblis felvevőgép mögött látni. »tovább

Azon frissében írtam a levelet, egy hétig vártam valamilyen reakcióra. Most közzétettem.

»Aki valamilyen ostoba túlbuzgóságból ezt az utalást kiiktatta az egyik legnagyobb magyarságvers végéről, az nemcsak a költeményt fosztotta meg egyik sarkalatos tartalmi jegyétől, hanem egy bizonyos ideológiai szemléletről is kiállította a leleplező szegénységi bizonyítványt.«

»» tovább

Hatásos és meggyőző erejű Dennis Gansel 2008-as filmje. Ezt akkor is megállapítottam, amikor, talán két éve, először láttam. Most másodjára azért már kicsit zavart a didaktikussága, oktatófilm-jellege. Elsőre ez nem tűnt fel annyira, maximálisan lekötött a pergő cselekmény, és nem maradt el a döbbenet sem: lám, milyen könnyű manipulálni a fiatalokat, milyen kevés kell az elvakultságig terjedő lelkesedésük eléréséhez. Elég hozzá egy karizmatikus vezéregyéniség, egy jó név,  megkülönböztető ruhaviselet, embléma, kézmozdulat – és még világosan megfogalmazott célokra sincs szükség, a valahová tartozni akarás, az erőhöz való csatlakozás csoportszelleme egyetlen hét alatt fanatizálja, fasizálja az amúgy teljesen normális kamaszokat. »tovább

Nem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film mélyen megérintett (Beszélj hozzá!, Hable con ella, rendezte: Pedro Almodóvar, 2002). Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam, hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom »tovább

Bájos főszereplő, kedves történet, olykor költőivé nemesülő mulatságos helyzetek. Mese keveredik a vaskos valósággal, a tenger fennkölt szépsége áll szemben a partján álló viskó sivárságával, az orosz lélek magasztos szimbólumát, Moszkvát elönti a hazug reklám. A tengerben  fogant Alisza nem lehet balerina (ez minden orosz kislány álma), viszont megnémul, hogy aztán már a fővárosban a folyóból kimentsen egy öngyilkos fiatalembert, akinek első kérdésére újra megszólalhat, s akibe persze halálosan beleszeret. A fiú holdbéli telkeket árul jó pénzért, a lány zöldre festi a haját, utcán járó reklámfigurák belsejében sírja el a viszonzatlan szerelem minden bánatát. Leginkább azonban mosolyog, képzelete újra és újra a fényes  tengerpartra viszi, ide száll akkor is, amikor boldog futásában halálra gázolja a kegyetlen valóság. »tovább

Történetesen pontosan tudjuk, hogy a mostani újranézés előtt ezt a filmet mikor és hol láttuk először – és utoljára: 1985 április 4-én az akkori ungvári Moszkva Moziban. Az év azért biztos, mert Kolos pár hónapos volt, és Éva két szoptatás között „szökött el” mellőle; a nap meg azért, mert akkoriban a szovjet hatalom azzal kedveskedett az ungvári magyaroknak,  hogy a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepén egyetlen délutáni vetítés erejéig mozinkban levetítettek egy magyar filmet – még ám eredetiben, azaz felirat és szinkron nélkül, tehát magyarul. Ebben az évben kivételesen nem valamelyik Jókai-adaptáció, nem az Egri csillagok és nem is Az oroszlán ugrani készül című „szuperkrimi” került sorra, mint más években, hanem egy kortárs alkotás – és mi úgy intéztük a napunkat, hogy megnézzük. 26 év alatt a történet persze kikopott emlékezetünkből, egyedül a záró képsort tudtam pontosan felidézni. »tovább

Egymás után néztük meg a két filmet, a Stanley Kramer rendezte klasszikust (Aki szelet vet, Inherit the Wind, 1960) és az 1999-es remake-et (rendezte Daniel Petrie). Mindkettő Jerome Lawrence és Robert E. Lee 1955 színpadi drámája alapján készült, s jószerével jelenetről jelenetre megegyezik egymással (témájuk az 1925-os daytoni majomper, amikor is egy tanárt perbe fogtak azért, mert – törvénybe ütközően – a bibliával ellentétes darwini tanokat oktatta az állami iskolában). »tovább

A rövid ismertetők szerint „valahol a Balkánon” játszódik Aleksandar Petrović balladai szépségű filmje, a Találkoztam boldog cigányokkal is (Skupljači perja, 1967), holott már a film elején feltűnik a Sombor helységnévtábla, a zárt cigány kolóniát tehát valahol Zombor környékén, alig néhány kilométerre a magyar-szerb határtól kereshetnénk (egyébként magyar nevű szereplők is feltűnnek, Pista bácsi, Sándor, Gyurika). A zárt világ nem annyira távolsága, inkább mássága, idegensége miatt egzotikus annak, aki hasonlóba még nem botlott a civilizált Európában. Egy biztos: a film 1967-ben aligha illett bele abba az országképbe, amelyet az akkori Jugoszlávia vezetői mutatni kívántak a művelt Nyugatnak – a szociográfusi pontosságú és művészi hitelességű alkotás talán éppen ennek az állami propagandának az ellenében aratott világsikert.  »tovább

Azok közé tartozom, akik időnként szívesen újranézik a filmművészet klasszikus alkotásait. No, nem túl gyakran, kell egy-két évtized jótékony felejtés, hogy újra keltsen némi várakozást a műsoroldalon meglátott cím. A Szereti ön Brahmsot? c. örökbecsűt (Goodbye Again, 1961, rendezte Anatole Litvak) vagy húsz éve láttuk utoljára, így épp ideje volt újra megcsodálni a három zseniális főszereplő,  a svéd Ingrid Bergman, az amerikai Anthony Perkins és a francia Yves Montand játékát. Karakterformálásuk tökéletes, voltaképp ez adja a film erősségét. A Françoise Sagan sikerregényéből írt forgatókönyv alig kínál többet egy szerelmi háromszög szokványos történeténél, a romantikus feldolgozás akár érzelgősségbe is torkollhatna, ám  >>tovább

Különös érzés 30 év késéssel megnézni egy kultuszfilmet. Bevallom, most láttam egészében először Szomjas György 1981-es alkotását, a Kopaszkutyát, amely egy kitalált (de a játszott zenét tekintve a Hobo Blues Banddel azonosítható) korabeli rock-blues zenekar történetét meséli el. A dalok persze jórészt a fülemben voltak, a lemezen is kiadott számokat annak idején orsós magnóra vettem – de éppenséggel nem tartozott a kedvenceim közé.  A mívesen kidolgozott képi világgal és a cselekménnyel együtt a filmet azonban, talán az eltelt évtizedek hitelesítő pecsétjének is köszönhetően, kifejezetten élvezetesnek találtam. Tetszett a film fanyar humora, illetve az, hogy a zenészéletet és a blues-érzést képes volt egyszerre dokumentarista pontossággal, romantikus elfogódottsággal és egészséges (ön)iróniával bemutatni. Muzsikus létükre tűrhető színészi teljesítményt nyújtottak a szereplők, még ha maga a történet helyenként kicsit sutának is érződött – ám  ennek is megvolt a maga bája. Különösen, ha közben Deák Bill és Hobó együtt nyomta a bluest. »tovább

Itt nyugszik jó fiunk, Tomi, Jónás,
költőként magasló honi órjás.
Hogyha jót szenvedett,
örömöt abban lelt,
szerelme sem volt más: no mi? Gyónás.

Sorozatomban limerik-sírversekkel teszem tiszteletemet az élő kortárs magyar irodalom panteonjában. Az eddig elkészültek:

• Esterházy Péter sírverse
• Grecsó Krisztián sírverse
• Grendel Lajos sírverse
• Jónás Tamás sírverse
• Karafiáth Orsolya sírverse
• Kornis Mihály sírverse
• Kukorelly Endre sírverse
• Lackfi János sírverse
• Nádas Péter sírverse
• Spiró György sírverse
• Térey János sírverse
• Tolnai Ottó sírverse
• Várady Szabolcs sírverse
• Varró Dániel sírverse

Katt:

Varró Dániel sírverse

Lackfi János sírverse

Grendel Lajos sírverse

Kukorelly Endre sírverse

Grecsó Krisztián sírverse

Várady Szabolcs sírverse

tovább >>

Közlemény! Balla D. Károly ezennel kísérletet tesz arra, hogy limerikben írt sírversekkel tegye tiszteletét az élő kortárs magyar irodalom panteonjában. Olvassátok naponta itt:

Limerikek / haiku / C-dulok

Minden blogok mottója

 

A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány.

 

Teher alatt

 

Teher alatt nő a pálma - és kaktusz lesz belőle.

 

Tamásimás

 

A világnak az a dolga, hogy valahol otthon legyen
bennünk.

 

Író, kritikus, olvasó

 

Az írók a kritikust mindig, a kritikusok az írót gyakran, és olykor az olvasót mindketten fölöslegesnek tartják.

 

A nagy alakítás

 

Általában csapnivaló színészeknek bizonyulunk, amikor önmagunkat akarjuk alakítani.

Bár magam is mások versei alapján kívántam meg ezt az angol eredetű műformát, úgy tűnik, az én Kárpáti limerikek c. sorozatom is megihletett néhányakat. Volt, aki levélben küldött ötleteket, mások kommentként tűzték be ide-oda a saját pikáns ötsorosaikat, és akadt, aki kedvenc közösségi oldalunkon kifejezetten nekem ajánlotta kis remekét. Még az is előfordult, hogy valaki éppenséggel engem tett limerikje szereplőjévé. Levélben egy álnevet használó szerző például ezzel a kis alkotással tisztelt meg:

Anyegin öröksége

Nem tud már szeretni Anyegin
mióta lába közt nagy a kín
hogy rejtse vérbaját
elveszti párbaját
– mi kárt tesz egy hibás anya-gén!

több hasonló >>

Hamlet nincs a Facebookon

 

Hamletnek volt egy szép Ofélja
mégsem volt kedve, hogy kefélje
mert a kis aberrált
halállal cimborált
nem is lett fészbúkos profilja.

több limerik >>

Internetes segítség Mauglinak

 

Férfivá kárnak ért Maugli
embernőt nem akar megdugni.
Farkaslányt hol talál
kivel majd együtt hál?
– segítsen rajta a nagy Gugli!

több hasonló>>

Utolsó szalmaszál

Hedonista az, aki ahelyett, hogy belekapaszkodna, az utolsó szalmaszállal is koktélt akar szürcsölni.

 

Öreg hiba

Öreg hiba, ha a keszegnek illúziói vannak a csuka lelkiismeretét illetően.

több hasonló>>

Quasimodo

 

Peches egy fickó volt Kvazimód
kár hogy nem nyitott egy kaszinót
szépséges szép Eszmeralda
volt a rontó eszme rajta
a töke tőle fájt bazimód.

több hasonló>>

Vajon illik-e?

Vajon illik-e a vadászbálba meghívni az állatvédő egylet elnökét?

 

Sorrend

Ritkán születik jó vers,
ha a költő legelőször
a nevét írja az üres papírra.

 

Time is money

Az idő nekünk dolgozik.
Csak kicsit magas az órabére.

több hasonló>>

Zeneértés

Bartók zenéjét csak addig nehéz befogadni,
ameddig szól.

 

Semmi sem

A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nincsenek. Így hát semmi sem igaz.

 

Ököl és tenyér

Annál, ha a hatalom öklével rád sújt, egyetlen rosszabbat tehet veled: ha a tenyerére ültet.

 

Hanyagok precízsége

A hanyag ember mindig készségesen ad precíz magyarázatot arra, most éppen miért nem tudott precíz lenni.

 

Más egészet

Ha nem értjük az egészet, elkezdjük részekre szedni. Aztán a megértett részekből valami egészen más egészet rakunk össze.

több c-dulom>>

Talán nem véletlenül jutott eszébe limerikjeimről több olvasómnak Lőwy Árpád, illetve az ő malacságai, pikáns, néhol trágár versei. Bár ebbéli munkásságát nem feltétlenül értékelem nagyra, az összehasonlítás mégis megtisztelő, ezért ezzel a szerénységgel válaszoltam annak, aki a kárpátaljai Lőwynek nevezett:

Annak, aki Lőwyhez hasonlított

 

Meg vagyok Ön által tisztelve,
verseim magasra ikszelte.
Hol vagyok Lőwyhez!
Nagy fasza meredez -
bár enyém fele úgy viszketne!

>>tovább a kárpáti limerikekhez

[Olykor kegyetlennek]

Olykor kegyetlennek kell lennünk barátunkkal, hogy könyörületesek lehessünk ellenségünkkel.

 

Érthetetlen

Vajon ki írja azt a tömérdek rossz verset, ha minden költő itt tolong a fogadásokon?

továbbiak>>