|
 Bár talán most énekelték a versenyzők a legjobb számokat, maga a verseny teljesen érdektelenné vált. A legutóbbi forduló óta már mindenki pontosan tudja, ki fog kiesni és ki lesz a végső győztes. Márpedig tét és kockázat nélkül nincs próbatétel, hiába kelti az ellenkező látszatot az egyre inkább idióták gyülekezetére emlékeztető zsűri. Most már Presser is egy lebutított szoftverre hasonlít, olyanra, amelyikből kiiktatták nemcsak az eredeti gondolatokat, hanem az értéket felismerő és az igazságosságért felelős modulokat is. Bakácsnak eközben Rúzsa Magdolna képében megjelent a könnyező szűz Mária, Pély maradék szókincsét is elvesztette, Soma belefulladt a nemiség és az égi energia közti sávszélességbe, az egyébként jófej Novák pedig most már vidéki kocsma sarkába állított nyerőgépre hasonlít leginkább; veszettül pörgeti a tárcsáit, hogy ne vegyük észre: elfáradt, kifulladt a produkció, kiszaladt belőle a szufla.
Kész csoda, hogy az énekesek mindezek ellenére időnként értékelhető szinten teljesítettek. 1. kör: Bob Marley-számok Varga Ferencnek nem sikerült megölnie a sheriffet, nekem persze inkább Clapton hiányzott, nem Marley, de ellettem volna a reggae-vel is, ám abból sem volt a környéken egy dekányi sem (4 pont). Rúzsa Magdolna ellenben nagyon meggyőző és jópofa volt (One Love), jól belebújt a stílusba, kivette belőle, amire szűksége volt, cserébe azonban nem tett bele semmit (6 pont). Póka Angéla ellenkezőleg, még az egyébként nagyon szimpla No Women, No Cry is a képére formálódott, felvéve egója bonyolultabb alakzatait (7 pont). 2. kör: Sting (Police)-számok Itt Rúzsa kezdett, igen erősen. A nap egyik legjobb produkciójának éreztem előadását, a második felében különösen elemébe jött. Újra a meggyőző szót kell használnom: különlegesen jó hangján és énektudásán túl az őszintesége, a zenében történő feloldódása, vele való egyesülése az, ami elragadó (9 pont). Amíg énekel, addig nagyon élvezhető a jelenléte, amikor abbahagyja, akkor ellenben az ájtatos és önmagától meghatódott ábrázatával sokat ront az összképen – s ha magától nem lenne neki olyanja, az eszement zsűri akkor is belebeszélné a hasába az isteni küldetést. (Másodjára videón néztem végig, csak a zeneszámokat, pontos vágásokkal – így sokkal élvezhetőbb.) Póka szokása szerint jól kiforgatta az eredetit (amelyet egyébként én nem sokszor hallottam), erős és szuggesztív előadással állt elő. Most nem találtam teátrálisnak, annyi gesztust használt, amennyire szükség volt, és mint mindig, most sem csak énekelt, hanem előadott (8. pont). Vargánál nemcsak a sheriff meggyilkolása maradt el, angol emberként New Yorkban is eltévedt: csak őgyelgett az egyébként nagyszerű zeneszámban. Egyszerre volt fárasztó és unalmas (4 pont). 3. kör: Janis Joplin-számok Nem tudom, Pókával miért kellett ennyire kibánni. Az általa nem szeretett egyetlen Joplin-számot erőltették rá. Az életműnek egyébként is gyönge darabja a Mercedes Benz, Janis hangján kívül más nem igazán élvezhető benne. A primitív (ám sodró erejű) zenei alapra mégis sikerült sajátos felépítményt raknia: kíséret nélküli, kórussal felelgető gospel-éneklés lett belőle. Így elég jól sikerült kijönnie a dologból: a semmilyen nyersanyagból zenei ínyencség lett (8 pont). Varga hatalmasat alakított (Just A Little Bit Harder): a nem bluesos, hanem rockos-funkys hangütés igencsak testéhez állónak bizonyult. Énekelt és üvöltött, szinte még sikoltott is – ahogy kell. Le merem írni, hogy fergetegesre sikerült (9 pont). Rúzsa nagyon rosszul kezdett, úgy hallottam, hogy teljesen bent ragadt a hangja, de aztán elég hamar kijött a gödörből. Igazi Joplin-bluest kanyarított, és bár sem hangjának nagyszerűségében, sem énektehetségében nem lehet senkinek kételye, valahogy ezt a produkciót mégsem éreztem teljesnek, bár nem tudom megmondani, mi hiányzott belőle (8 pont). Összegzésben tehát nálam ezen az estén: Varga – 17, Póka – 23, Rúzsa – 23. 
Nem szoktam külön kitérni rá, de most érdemes: a fináléban hármasban előadott Rolling Stons-t nagyon jól odatették, míg a párbajban énekelt, amúgy is borzalmas gagyi, az első Csillagdal egyenesen rémes volt. Angéla kiesésével Eszter után második kedvencem is távozott a versenyből, szerintem mindketten utcahosszal jobbak Ferencnél, mint ahogy, persze, jobb nála Magdi is, akitől nem vitatom el különleges tehetségét, így azt sem, hogy mindenképpen érdemes a főnyeremény megütésére. Azt hiszem, nem kell 20-áig várni, máris lehet neki gratulálni. Ha el nem üti a villamos, ő lesz a 2006-os Év Hangja. -----------------
Az előző fordulóról: Latin Megasztár | A korábbi döntőkről: MEGASZTÁR Tovább »
|
Jól megírt, fordulatos történet még egy filmnek sem ártott meg, Dyga Zsombor meg éppenséggel kis remeklést rendezett saját forgatókönyvéből. Ügyesen elkerülte azt a csapdát, hogy a Köntörfalak csupán ínyenceknek szóló kamaradarab maradjon, de nem esett bele a nagyközönséget vonzó lapos „életszerűség” kelepcéjébe sem. Mindezt azzal a fogással érte el, hogy miközben a filmbéli jelent, egyetlen éjszaka történetét nagyon is természetes, már-már banálisan mindennapi epizódokra építette (nő és férfi véletlen találkozása, „lakásra menés”, a harmadik fél megjelenése), aközben a párbeszédekből jó ritmusú késleltetéssel kibomló háttér-történet egészen különleges, mellbevágó fordulatai mély emberi tragédiákat tárnak fel. Az ábrázolás egésze éppen attól válik hallatlanul izgalmassá, hogy a közvetlen köznapiságban futnak össze a rendkívüliség szálai. Látszólag véletlenül, valójában azonban egy aprólékosan kidolgozott művészi koncepció törvényszerűségeit követve. A látható „köntörfalak”-on túl ott gubbaszt a titokzatos emberi lélek, készen arra, hogy beteljesítse előre megírt, mégis kiszámíthatatlan sorsát. Ettől jó és hiteles az alkotás, a múlt egy-egy titkának felszínre törése ezért ér el már-már katartikus hatást. 
Kedves Barátaim, ha tehetitek, nézzétek meg a rólam-velem készült 40 perces portréfimet. Vetítik:
Vasárnap este debütált a magyar közszolgálati televízió főcsatornájának új közéleti-politikai műsora, az À la Carte. A hat jeles vendég - csupa média-celebritás - étlapról rendelt, de nem étlap szerint beszélt. Hanem nagyjából összevissza. Így a műsor is nyögvenyelős lett, mintha a sztrapacska lett volna az egyetlen rendelhető étel. 
Ha csak úgy ment az utcán, ha barátaival beszélt, és főleg: ha az arcunkba vagy a távolba nézett – akkor igazi költő volt. De amint írni kezdett, azonnal fűzfapoétává vált, aki nem képes kilábalni a sekélyes képek, kényszerű rímek és suta ritmusok világából.
– Van tévéd? – kérdezte már az ajtóban egy nyári koraestén, amikor 
Akkor mi is történt este 7-től addig, hogy Novák Péter táncolni kezdett az asztalon? 
Ajjaj, bizony lesz itt minden, fény, pompa, ragyogás. Még Máté Péter szelleme is ellebeg a Sportaréna kupolája alatt. Ezt nagyon kihagynám... Viszont arra jó lesz, hogy a zsűri mélységes 
Kombinatorika, gráfelmélet, adatbázis, kapcsolati hálózat... - én például maximum 3 kézfogásnyira vagyok a római pápától… Aki nem eléggé járatos ezekben dolgokban, de szemléletes példákon, világos magyarázatokból szeretne közelebb jutni megértésükhöz, annak ajánlom, nézze meg ma este a Mindentudás egyetemén Katona Gyula professzor előadását. Az írott szövegből ítélve 
Huszárik és Krúdy. Latinovits és Dayka Margit. És mind a többiek, Jeney Zoltán zenéjét is beleértve. Ők mind együtt a Szinbád, a felejthetetlen filmélmény. Nálam legalábbis ez az alkotás ott van az első 5 között.Ha tehetitek, nézzétek meg. De csak annak hiszem el, hogy megnézte, aki szó szerint tudja idézni, Szindbád mely szavakkal rendel bort 
A produkció mintha arra a ki nem mondott szlogenre kezdene kifutni, hogy "Telepítsük le Magyarországon Rúzsa Magdit". Nem mintha nem lenne különlegesen jó hangja, ám…