2010-11-24 13:27:54
2000-es naplójegyzeteim tanusága szerint az év szeptemberétől rendelkezik a Vár u. 8. internethozzáféréssel, novemberre pedig az akkor 15 éves Kolos fiammal elkészítettük a (tudtommal) legelső kárpátaljai magyar honlapot. Emlékszem, varázslatos érzés volt átélni a pillanatot, amikor először "jött le az éterből" az, amit mi a padlásszobánkban összefabrikáltunk. Annak a ténynek a tudatosulása, hogy ezt az odalt bárhol bárki a világon ugyanígy láthatja, szédítő távlatokat nyitott előttem, rádöbbentem, hogy a leghatékonyabb publikációs lehetőség birtokába jutottam. December végére már elkészítettem az első irodalmi honlapot (NetPánSíp), 2001. januárjában pedig elkezdtem építeni az akkor UngParty NetCafénak nevezett, hamar kiterebélyesedő rendszert. Tovább »
|
2010-10-27 11:25:52
|
Hosszabb ideje felmondta a szolgálatot az a blográdió (vagy rádióblog) szolgáltató oldal, amelynek a segítségével zenéket lehetett válogatni a blogunkba helyezhető lejátszó widget számára. Most találtam egy újat, sokkal praktikusabbat. Az oldal címe: Grooveshark . A rendszer úgy működik jól, ha felhasználónevet és jelszót választva regisztráljuk magunkat, és belépett állapotban végezzük a műveleteket. Megnyitásakor egy kereső jelenik meg, elsőként voltaképp bármire rákereshetünk (mondjuk egy előadóra), így léphetünk be magába a rendszerbe. Ha pl. beírjuk azt, hogy Sting és megnyomjuk a keresést, egy igen hosszú éistát kapunk. Ebből választhatjuk ki azokat a számokat, amelyekel elhelyezni szándékozunk lejátszónkban: ezek az oldal alján jelennek meg képsorozat formájában (hogy mire hányszor kell kattintani az egyes számok meghallgatásához és a listára helyezéshez, azt az olvasók leleményességére bízom). "Fogd és vidd" funkcióval bármikor változtathatunk a sorrenden. Tovább »
|
2007-08-02 18:09:55
 Jövőnéző a minap azon tűnődött, mi történne a tudatunkkal, ha az agyunkat merevlemezre mentenénk, most pedig Norman Károlynál olvasom, hogy a web - mint az ismeretek tárháza - megváltoztatja a műveltségről kialakult klasszikus nézeteinket. Korábban leginkább azt tartottuk műveltnek, aki lexikális tudással rendelkezett, az internettel felfegyverzett embernek azonban fölösleges konkrét adatok tömkelegét megjegyeznie. Hasznosabb, ha a következő készségek jellemzik: |
2007-04-01 09:58:08
 Rászántam egy kis időt és végre elkészítettem a saját Netvibes oldalamat. A szolgáltatás határozottan megkönnyíti az ember életét, merem mindenkinek ajánlani. Ha valamiért lehet kedvelni a webkettes fejlesztéseket, akkor ez az. Tovább »
|
2007-01-26 20:13:02
 Ízléses, informatív, tartalomgazdag, áttekinthető. Amilyennek egy jó honlapnak lennie kell. Ezen felül még muzsikál is. Akiről szól és akinek sok-sok zenéje megszólaltatható, az pedig az egyetemes művészet egyik legnagyobb zsenije, Wolfgang Amadeus Mozart. |
2007-01-08 10:25:04
|
Elek Tibor főszerkesztő, irodalomtörténész és Balla D. Károly író, virtualizátor vitája: Tovább »
|
2006-07-22 16:03:40
|
Az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a Tovább »
|
2006-07-19 09:56:32
|
Ez egy próba. Megkíséreltem beágyazott keretben elhelyezni a posztomat. Ez azt jelenti, hogy az UngPartyba írtak közvetlenül jelennek meg itt a Blogtéren, keretben, görgethetően. Olvasóimtól kérdeztem, nem okoz-e gondot, hogy görgetniük kell a szöveget. Előbb tesztelés után törölni akartam ezt a posztot, végül meghagytam kísérletezésem dokumentumaként. Tovább »
|
2006-07-08 10:08:47
|
Ezen a napon Dupka Gyuri újabb orbitális baromságairól írtam, beszámoltam a weberészéseimről és arról, hogy estére vendégeken várunk és tv-t viszünk a stégre. (A nap során folyamatosan helyezek új bejegyzésket az aktuális naplóoldalamra, estére összeáll a teljes aznapi krónika.) Tovább »
|
2006-06-26 18:31:21
|
A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel Tovább »
|
2006-06-06 13:54:26
|
Hogy az a magasságos sablonszabászati főistenség bizgerélje meg a lompos scriptjeivel!! Tovább »
|
2006-05-31 19:44:31
|
Ezúton közlöm Nyájas Olvasóimmal, hogy ezentúl privát, személyes, magán-jellegű naplójegyzeteimet is kénytelen lesz elszenvedni, lévén nehéz döntéssel úgy határoztam, hogy a sokfelé blogolást megszüntetve ezentúl nem teszek lényegi különbséget az ehelyt kialakított közéleti és irodalmi BéDéKá Manzárd és a régi virtuális placcomon immár 6 éve fenntartott Tovább »
|
2006-05-24 19:02:40
|
...unod már a liberális maszlagokat és végre egy olyan hírportálon keresztül szeretnél értesülni a kárpátaljai magyarok mindennapjairól és egyben az Ukranjában történő dolgokról és folyamatokról, amely nemzeti- keresztény érzelmű, tényszerű, érdekes és Tovább »
|
2006-05-18 17:54:33
|
Kedves Olvasóim! Ma van az Internet Világnapja. Sokáig gondolkoztam, mivel köszöntselek titeket ebből az alkalomból, végül úgy döntöttem, hogy most sem adhatok mást, mint ami lényegem, így az Tovább »
|
2006-05-17 09:33:21
|
Látta, hogyan válik buja nimfává a szűzi hölgy, hallotta az egyszarvú kéjsóvár lihegését, egyszerre érezte a kanbűzt és a kancaszagot. Csak nem izgatja fel ez az ezerszer látott ábrázolás, csodálkozott magán hősöm apja, és sajgó vággyal titkos szeretőjére gondolt, aki, talán a sűrű hóesés miatt, harmadik napja elmaradt a friss házikenyérrel a dombon túli kis faluból. Tovább »
|
2006-05-04 11:00:16
|
Lehessen tudni, ki szólt hozzá a jegyzetünkhöz! Találhassuk meg a blogját! Adhassa meg a hozzászóló az oldala címét, ez kerüljön linkként a neve alá!
Ebben a jegyzetben leírom, mit kell ehhez tenni. Tovább »
|
2006-05-04 08:12:47
|
Szinte minden anyagot érdemes meggusztálni: a kicsit begyepesedett értékrendű és szerzőgárjájukban változatosságot alig mutató régebbi irodalmi-kritikai periodikák és portálok után kifejezetten jóleső érzés ez alá a friss infúzió alá befeküdni. Tovább »
|
2006-05-01 19:18:57
|
Több mint egyéves szünet után új, tematikus összeállítással jelentkezik az Álkárpátráz című irodalmi webárium. Negyedik számukhoz a szerkesztők Kutya Macska Szerelem hívószavakkal kértek szerzőiktől új műveket. Az olvashatóság és a nézhetőség mindtegy egymásnak feleselve váltogatja egymást a nem túl gazdag, de igen változatos gyűjteményben, érdekességként még egy Tovább »
|
További web bejegyzések a Blogteren
Elérhetőség:
Balla D. Károly
LEGFONTOSABB OLDALAIM:
UngParty.net
Blog.hu
Blogspot
NolBlog
WordPress
Praeblog
Blogter
Freeblog
Bloglap
Google sites
Főbejáratok, gyűjtőlapok:
Archívumok
Támogatás, SEO
|
|